Holch Gábor Kínáról a Klasszik Rádióban 1: Pénz és gazdaság

A Klasszik Rádió Teaház c. hétvégi műsorában rendszeresen lesz alkalmam megszólalni aktuális témákról a szakember, és nem utolsó sorban a Kínában élő magyar szemével.

A Július 30-i műsor beszélgetésének apropója az amerikai államcsőd: Foglalkoztatja-e a kínaiakat a szuperhatalom gazdaságának ingadozása? A téma kapcsán sok más téma is előkerül: hitelkártyák, lakossági megtakarítás, generációk közti különbségek.

Meghallgatom: Holch Gábor a Klasszik Rádióban 1

Az ellenvélemény okozta stressz

Az ellenvélemény okozta enyhe stressz fizikai jelei között megtaláljuk a gyomoridegességet és az állkapocs, nyak és hát izmainak megfeszülését. Érdemes ezekre, valamint az ideges feszengésre, lábrázásra felfigyelni magunkon és másokon is. Fontosabb azonban, hogy aki nagyon nem ért egyet azzal, amit hall, könnyen elkalandozik és fejben belső monológot folytat amíg tárgyaló partnere beszél. Nyilvánvaló, hogy ezzel sok fontos közlendőt elszalaszthat az illető, nem beszélve a tárgyaló fél megfigyelésének elmulasztásáról. Stressz hatása alatt döntéseink sem olyan megbízhatóak, mint nyugodt állapotban.

A legjobb megoldás ilyenkor az, ha a úrrá leszünk ellenérzésünkön és még alaposabban figyelünk a beszélő minden rezdülésére. Ne csak azt fogadjuk be, hogy az illető mit mond, hanem próbáljuk indítékait is minél mélyebben megérteni. Képzeljük magunkat az illető bőrébe! Fordítsunk különös figyelmet a beszélő testbeszédére! Ezzel nemcsak a stresszt okozó ellenérzést oldjuk fel, hanem képessé tesszük magunkat arra is, hogy tárgyaló felünk álláspontjának megfelelő választ adjunk, megoldással szolgáljunk.

A Cégvezető Blog rövid és célratörő. Ha viszont érdekelne az adott téma bővebb kifejtése, ezt kérlek jelezd a hozzászólás ablakban!

A kért témákat részletesen is bemutatom tanácsadói projektjeimből vett példákkal és részletes gyakorlati útmutatásokkal.

Tapasztalataim többségét a Campanile Business Consulting tanácsadó cég vezetőjeként szereztem.

Kínához kíváncsiság és türelem kell

A Könyhét 2011. februári számában Jolsvai Júlia kíváncsiskodására Holch Gábor, a Campanile Consulting alapítója és a Mindenki szellemi kalauza Kína című kötet szerzője válaszol.

A Jószöveg Műhely Kiadó gondozásában jelent meg Holch Gábor Mindenki szellemi kalauza – Kína című kötete. A könyv szakszerű, alapos, érdekes fejezetekben mutatja be Kínát. A szöveget Balogh Attila szemet gyönyörködtető, informatív képei árnyalják és egészítik ki. Holch Gáborral a világháló segítségével Sanghajban beszélgettünk

– Gondolom, e hatalmas és szerteágazó témát nehéz volt egy ilyen viszonylag kis terjedelmű kötetben körüljárni.

– Így van. Rengeteg mindenbe bele kellett menni, miközben megpróbáltam nem túl felületesen kezelni a felmerülő kérdéseket. Volt olyan téma, amit egyszerűen nem lehetett kihagyni vagy túlságosan leegyszerűsíteni. Kína jelenkori története az erőltetett gazdasági fejlődésen alapul, arról muszáj volt szót ejteni. A pártállami berendezkedés szintén fontos. Ha ezeket nem világítom meg kellő mélységben, akkor az olvasó nem sok mindent ért meg Kínából.

– Hogy került Kínába?

– A történet hivatalosan akkor kezdődött, amikor 2002-ben kijöttem. Természetesen már korábban is érdekelt az ország. Az édesapám is dolgozott Kínában mint mérnök. Jómagam pedig komolyan foglalkoztam a kung fuval korábban. Tegyük még hozzá, hogy az ELTE-n végeztem filozófia szakon és mindig is borzasztóan érdekeltek a keleti filozófiák. Később diplomáciai vonalon kezdtem dolgozni, az ENSZ, majd az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezete) kötelékében. Végül főiskolai tanárnak jöttem ki, azzal a feltett szándékkal, hogy az első évet gyakorlatilag a nyelvtanulásra fordítom. Ez így is történt.

– A kínaiak nem tudnak angolul?

– Én egy viszonylag kis városban éltem kezdetben, ahol egyáltalán nem, de a nagyvárosokban sem beszélnek sokan angolul.

– Utána kezdett el tanácsadással foglalkozni?

– Igen, jelenleg vezetési tanácsadó vagyok. Eredetileg nemzetközi szervezetnél terveztem dolgozni, de ez Kínában problémásabb, mint máshol. Kutakodásom azonban tanácsadói megbízásokhoz vezetett, 2005-ben pedig saját céget alapítottam Campanile Consulting néven. Klienseink nagy része multinacionális nagyvállalat, a felső- és középvezetést tréningezzük, illetve stratégiai és vezetési tanácsokat adunk.

– Mi az, ami az európai ember számára a legnehezebben megszokható Kínában?

– Szerintem kétségkívül a legnehezebben megszokható dolgok azok az európai szemmel bosszantó kínai szokások, mint a köpködés, tülekedés, szemetelés. Amíg nem él az ember olyan helyen, ahol nap mint nap szembesül vele, addig nem is tudja, mennyire zavarják, mennyire bántják ezek a szokások. Lehetetlen megszokni, olyan európaiakat is zavar, akik már húsz éve élnek itt.

– Milyen más különbségek vannak?

– Rengeteg különbség van. Ahogy megérkezik az ember, és az első döbbeneten túl van, hamar ráébred például, hogy mennyire kevés itt a régi épület, műtárgy, vagyis a történelemnek az a fizikai jelenléte, amely Európában körülvesz minket és természetes számunkra. Nekünk az is furcsa, hogy Kínában az emberek állandó versenyben, folytonos nyomás alatt vannak. Ezt sokan a kommunizmusnak tulajdonítják, ez azonban nem helytálló, egyszerűen így működik ez a társadalom. Van egy aránytalanul nagy hatalommal rendelkező elit, akik felhasználják a többi embert mint erőforrást. Természetesen mindenki az elitbe szeretne tartozni, ezért a nagy könyöklés.

– A könyvben szó esik róla, hogy mennyire fontos a kínai embernek az „arca”.

– Ez nagyon fontos dolog. Ha valaki egy kicsit sem érti „az arc” lényegét, az nem fog tudni elboldogulni Kínában. De nehéz megfogni a mibenlétét, csak a saját bőrünkön lehet megtapasztalni igazán. Ez az oka, hogy sokszor az európai ember igazságtalannak érzi az itteni társadalmat. Épp azért, mert másképp működik az egész. Az ázsiai társadalom etikai motorja egyértelműen a külső kontroll, ellentétben az európai zsidó-keresztény ember belső lelkiismeretével. Ha bárkit kritizálok mondjuk a munkahelyemen, azzal olyan presztízsveszteségre kárhoztatom, amelynek a felelősségét nem nagyon vehetem magamra. A kínaiak sokkal ritkábban és máshogy kritizálnak, fogalmaznak meg ellenvéleményt, szólalnak fel, mint mi. A hierarchiában felettük állótól várják tehát, hogy megtegye az első lépést, hogy kritizáljon stb.

– Hogy viszonyulnak az idegenekhez? Mennyire engedik őket közel magukhoz?

– A japánokhoz képest például nagyon pozitív kíváncsiság van bennük a külföldiekkel szemben. A kínaiak nagyon gyakorlatias emberek, tisztában vannak azzal, hogy Kína milyen sokáig elszigetelődött a külvilágtól, és ez milyen nagy károkat okozott nekik. Nem csak a Mao-időszakról beszélek, hanem már a 18. században kezdődő folyamatról. Nagyon érdeklik őket a külföldiek.

– Hogy annyira sokan vannak, hogy mindenhol olyan óriási nagy a zsúfoltság, az nem nyomasztó egy európai ember számára?

– Ez egy megszoksz vagy megszöksz dolog. Aki éveket tölt Kínában, azt valószínűleg nem idegesíti olyan nagyon a tömeg. Nagyon nagy tömeg van, otthoni szemmel nézve tényleg hihetetlen. Amikor hazamegyek, úgy érzem, mintha ott kihaltak volna az emberek. De mindennek van előnye és hátránya.

– A kötetet gyönyörű képek illusztrálják.

– A fotós nagyon jó barátom, hosszú évek óta ő is Sanghajban él. Hogy ilyen nagy a képek aránya, ez inkább a kiadón múlott, mert azt szerették volna, hogy hasonló legyen, mint a sorozat előző kötete, amely Japánról szól. Ahogy felkértek a könyv megírására, rögtön Balogh Attilára gondoltam, mert több mint tízévi ittléte alatt a lenyűgöző képek ezreit készítette.

Szomszédok, avagy Békés kínai militarizmus

A héten esedékes Obama-Hu Csin-tao csúcstalálkozó közeledtével egyre több figyelem irányul Amerika egyik legnagyobb aggodalmára: Kína növekvő katonai erejére. A Népi Felszabadító Hadsereg (a kínai hadsereg hivatalos neve) valóban gomba mód növekszik. 2000 óta szinte minden év katonai büdzséje 15% körül haladta meg az előző évit, tehát a katonai kiadások gyorsabban nőnek, mint a GDP. A nemzetközi sajtóban nem egy aggodalmas hang figyelmeztet, hogy ha Kína gazdasági növekedése ilyen mérvű fegyverkezéssel párosul, az ázsiai ország gazdasági befolyását katonai terjeszkedés kísérheti.

Nem érdemes azonban sárga veszedelmet emlegetni. A kínai hadsereg sem történelmi, sem szervezeti vagy hadászati szempontból nem terjeszkedésre rendezkedett be. Ami a legfontosabb azonban az, hogy Kína nem rendelkezik a nemzetközi hatalmi terjeszkedés egy elengedhetetlen stratégiai elemével: szövetségesekkel.

Rengeteg oka van, amiért a kínai hadseregnek nagyobb a füstje, mint a lángja. Való igaz, hogy Kína az utóbbi tíz évben megnégyszerezte katonai költségvetését és ezzel a világ élvonalába került. Az is tagadhatatlan, hogy az ország védelmi kiadásainak jelentős része nem jelenik meg a hivatalos statisztikákban.

A valódi fegyveres hatalomhoz azonban a költekezés nem elég. EBESZ-es koromból emlékszem, milyen véleménnyel voltak a nemzetközi békefenntartók a kínai hadseregről. Angol kollégáim szerint amikor a brit zsoldosok Afrikában meghallották, hogy az ellenséget a kínai néphadsereg képzi ki, visszafeküdtek aludni. Kína hadtörténete ugyan jeleskedik nagy győzelmekben, csapataik azonban szinte kizárólag más kínai hadseregek ellen vívtak diadalt. Kína nemzetközi megmérettetéseinek nagy része katonai és politikai kudarccal végződött.

Ennek egyik oka, hogy a hadsereg évszázadok óta egyfajta szociális hálóként működik. A védelmi kiadásoknak ma is jelentős része a munkanélküliség enyhítésére szolgál. A néphadsereg csak egyetemet végzett írnokból évi több tízezret köteles elhelyezni az évi tízmillió kínai diplomás foglalkoztatásának megkönnyítésére. A növekvő hadsereg ezenkívül több halódó állami iparvállalatot is megmentett, a kínai fegyverek azonban még nem tettek szert nagy hírnévre.

Kína leggyengébb pontja azonban nemzetközi elszigeteltsége, mely még sokáig meg fogja gátolni abban, hogy valódi hegemóniáról álmodhasson. A nemzetközi izoláció több száz éve tudatos politika Kínában. Csak a huszadik században kétszer, a késő Csing Dinasztia és a Mao Ce-tung fémjelezte kommunista uralom alatt megszakadtak a kapcsolat a külvilág és Kína között, ideértve az országot vezető politikai elitet is. Modern története során az ország vezető diplomatáit gyanakvás és gyakran meghurcolás kísérte, mivel a külfölddel való kapcsolatuk megbízhatatlanná tette őket.

Az elidegenítési politika olyan remekül működött, hogy mára Kína az összes határos országgal, a legtöbb nagyhatalommal és gazdaságilag befolyásos országgal rossz viszonyban van. Gondolatban tegyünk egy sétát Kína határán!

Kezdjük kelet felől, hiszen sokak szerint Észak-Korea (avagy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság) Kína egyetlen valódi szövetségese. Valójában azonban Kína ugyanúgy lenézi fundamentalista szomszédját, mint mindenki. Látszatbarátságukat két dolog tartja össze. Először, hogy Észak-Korea összeomlása nemkívánatos menekültáradatot indítana Kína felé. Másodszor, hogy ha a szegény szomszéd valaha felébred csipkerózsika-álmából, a kínai befektetők számára felbecsülhetetlen lehetőségek nyílnak meg. Addig azonban Kim Dzsong-il kénytelen titokban, a hivatalos elismerés minden jeltől megfosztva meglátogatni Kína gyárait és pártlétesítményeit.

Bár a kínai sajtó jelenleg az orosz-kínai közeledéstől hangos, a két ország viszonyát mind a szárazföldön, mind a tengeren határviták nehezítik. Nem segít az sem, hogy a 20. század elején a Szovjetunió megszálló hatalom, a közepén osztályellenség volt Kínában. Akármennyi olaj és gáz van Oroszországban, azért a két Nagy Testvér között “gáz van”.

Mongóliát a tibeti buddhizmus és a Kína-ellenes harc évszázados története, a közép-ázsiai szomszédokat pedig a nyugat-kínai területeken élő Ujguroknak nyújtott politikai és morális támogatás teszi ellenségessé. A következő megálló India és Nepál. Bár Indiát egyre gyakrabban említik Kínával együtt, és megindult a politikai közeledés is, több okból is bizalmatlan a viszony, ha nem egyenesen ellenséges. Kína egypárti diktatúrája rossz szemmel tekint a magát a világ legnépesebb demokráciájának hirdető, mélyen vallásos gazdasági riválisra. Nem könnyítenek a helyzeten a megoldatlan határok sem.

Délkelet-Ázsiában, bár a pénz és hatalom elitje is kínai származású, a nemzeti ambíciók Kínában inkább kihívást, mint szövetségest látnak. A szubkontinens történelme gazdag az elnyomó birodalom elleni küzdelem epizódjaiban, a népes kínai diaszpórát is ennek köszönhetik. A modern Kína felsőbbrendűsége tudatában és némi rasszizmussal tekint a déli szomszédokra, felhánytorgatva nekik gyarmati múltjukat.

A sort Japán zárja, és a két állam közötti feszültségeket a végtelenségig lehetne sorolni. A kínai kultúrával szemben érzett japán kisebbségi komplexustól a meg nem bocsátott huszadik századi atrocitásokig ezer oka van, hogy a kínai-japán verseny nem maradhat a gazdaság szintjén. Nem kétséges, hogy a kínai fegyverkezést így vagy úgy  japán követi majd, még akkor is, ha a kínai hadseregnek soha nem volt esélye a japánnal szemben. Érdemes megjegyezni, hogy az egyik legnagyobb tüske Peking számára éppen az, hogy egyre többen vonják kétségbe a Vörös Hadsereg szerepét a japánok második világháborús kiűzésében.

Nehéz eldönteni, hogy Kína elszigetelődése a tyúk vagy a tojás. Annyi bizonyos, hogy ellentétben más, a történelem folyamán hegemóniára törő nagyhatalmakkal szemben a vörös óriás továbbra is abban a politikai burokban van, amiért századokig oly keményen küzdött. Hazai retorikája szerint hatalmas hadserege védelmi célokat szolgál. Filozófiájáról sokat elmond, hogy két leghíresebb építménye a Nagy Fal és a Tiltott Város. Valószínűtlen, hogy éppen most kezdene világhódításba.

Az egymilliárd fogyasztó mítosza

Avagy miért ne kapjunk vérszemet a kínai piac méretei láttán.

Az európai fogyasztói piac általános depressziójából sok cég próbál Kelet-Ázsia irányába “előre menekülni”. Az otthoni viszonyokkal szemben Kína valóban számos előnyt rejt: a hatalmas ország fejlődő piacában a túltelített európaival szemben hatalmas keresleti lehetőségek vannak, Peking milliárdokat pumpál a hazai gazdaság növekedésébe, ráadásul a legendásan takarékos kínai háztartások sokkal nagyobb tartalékokkal rendelkeznek, mint az eladósodott nyugatiak.

A dokumentumfilek felvételein hömpölygő sanghaji vagy kantoni embertömegek láttán megmámorosodott magyar üzletembernek azonban azzal is tisztában kell lennie, hogy a valóban lenyűgöző piachoz való hozzáférés rengeteg buktatót rejt. Márpedig aki ekkora piacon bukik, az nagyot bukik. Kezdjük mindjárt a legelterjedtebb kínai üzleti legendával, az “egymilliárd fogyasztó” mézesmadzagjával.

Hetente beszélek a világ minden tájáról üzletemberekkel, akik az egymilliárd kínai fogyasztó okozta aranyláz hatása alatt mennek cégről cégre Peking, Shenzhen vagy akármelyik kínai nagyváros forgatagában. “Gondold csak el, Gábor, ha minden x-edik kínai vesz egy y-t”, mondja lelkesen, jegyszetfüzettel hadonászva: az y helyére az ő cége termékét, az x-ébe pedig egy tetszőleges számot tessék behelyettesíteni. Ha szóhoz jutok, meg szoktam említeni annak a 19. századi angol cégnek az esetét, amely kiszámolta az otthoni statisztikák alapján, hány zongorát vesznek majd Kínában, és le is szállították az árut a hongkongi raktárba. Csakhát a kínaiak közül akkor még nem sokan tudták, mi fán terem a zongora. A példa elsőre abszurdnak tetszik. Ha azonban az időt előrepörgetjük a 2000-es évekre, a zongorát pedig kicseréljük Subway szendvicsre vagy Cherry Coke-ra, akkor rájövük, a történet azóta is rendre megismétlődik.

íme  három fő ok arra, miért nem lesz az átlag európai terméknek egymilliárd vásárlója Kínában.

EGY: a kínai lakosság nagyon kis része rendelkezik az európaihoz hasonló vásárlőerővel.

Egy pillantás az alábbi jövedelemszint-térképre és kiderül, az országnak még mindíg csak a keleti pereme rendelkezik olyan piaccal, ami akár csak megközelítené a kép alján lilán virító Tajvanét. Mondom, megközelítené, mert elérni csak Hongkong és Macau éri el. Az ország belsejében fehérlő tartományokban hasonlóak a piaci lehetőségek, mint Pakisztánban vagy Angolában. Erre jött rá egy reménybeli ügyfél, amikor kiderítette: már létezik Kínában az általa bevezetni kívánt telefonos szolgáltatás, csak tizede annyiért, mint amire ő gondolt.

KETTŐ:  A belső piac elérhetetlensége.

Még ha feltételezzük is, hogy a keleti tengerpart karélyán élőkön kívül, az ország közepe felé is vannak potenciális vevőink, azok és a nyugati gyártó vagy forgalmazó között számottevő a logisztikai és kulturális távolság. Sok nyugati cég meglepődik azon, mennyibe kerül, míg a fejletlen infrastruktúrájú, idegen nyelven nem beszélő belső területeken elosztó- vagy szervízhálózatot sikerül kialakítani. Ha helyi partnerrel dolgozunk, az természetesen tudja, milyen kiszolgáltatott helyzetben van az olyan külföldi cég, amely már meghozta a döntést a terjeszkedésre, és mostmár csak azt kell valahogy eldöntetnie, hogyan költi el a befektetett pénz. Sok világvállalat rekedt így meg Kína maroknyi nagyvárosában, egymással versenyezve. Jó példa erre számos külföldi borászcég esete: Kína északi részén, ahol szőlészeteik számára vettek ingatlant, az emberek nem isznak szőlőbort, a nagyvárosi közönség viszont jobban szereti az importot.

HÁROM:  Kínai ízlések és pofonok.

Arra sincs garancia, hogy ha a külföldi áru eljut a hagyományos kínai termékekhez szokott fogyasztóhoz, az másodszor is meg fogja azt venni az első, kísérletező vásárlás után. A nem urbánus területeken végzett piackutatás ugyanis megbízhatatlan és sok benne a saccolás. Mihez viszonyít például egy nagy ambíciójú nyugati élelmiszeripari cég piackutatása? Ha a kínai termékhez hasonlítja sajátját, sokszor teljes referenciatévesztés lehet a dologból: aki ivott már kínai pálinkát, az tudja, miről van szó. Ha új termék bevezetéséről van szó, a piackutató cégek sokszor a megbízható adatok hiányában és  további projectek reményében irreálisan rózsás képet tárnak a megbízó elé. Erre jött rá az a tejipari világcég is, amely magasabb minőségi mutatói és többmilliárdos beruházása ellenére sem tud versenyre kelni a hazai joghurtokkal.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az egymilliárd vásárló mítosza száz éve Kína fontos exportcikke. Van rá vevő bőven, de a legtöbb boldog tulajdonos hamar rájön: pénzéért annyi értéket kapott, mint a kilencvenes évek német túristaája, aki konzervdobozban megvette a kommunizmus utolsó lehelletét. A kínai piac valóban rejt  hatalmas lehetőségeket. Olyat azonban hét év alatt egyszer sem láttam, hogy egy otthon döglődő terméket vagy szolgáltatást csak azzal fel lehetett volna éleszteni, hogy áthozzák Kínába. Olyat se nagyon, hogy kis befektetéssel rövid idő alatt, a helyi konkurrenciát átugorva nagyot kaszált volna egy európai cég. A helyismeret, az adott piacon ütős termék és a stabil stratégiai háttér itt is ugyanúgy elengedhetetlen, mint máshol.