Miért?

Tanácsadói, tréneri munkámait és írásaimat látszólag kevés szál fűzi egymáshoz, számomra azonban mind ugyanannak az éremnek a két (vagy több?) oldala.

Tanácsadóként multinacionális, kis- és közlpvállalatokat támogatok abban, hogy hatékonyabban érvényesülhessenek a globális piacon. Vezetőiket a még kiaknázatlan lehetőségek, a helyi piac előnyei vonzzák távoli helyszínekre, sokszor azonban éppen a szükséges nyitottság és rugalmasság hiányzik a sikerhez. Trénerként, coachként nagyrészt olyanokkal dolgozom, akik már elértek bizonyos sikereket, és néha rosszul tűrik, ha beleszólnak a dolgaikba (még ha előzőleg erre ők maguk kértek is). Az írói munka kihívása pedig az, hogy az ember gyakran csak fél vagy egy év múlva kap visszajelzést arról, amin dolgozik.

Miért pont vezetési tanácsadással foglalkozom?

Jelenlegi munkámban szépen felsorakozott egymás mellé az a sokrétű tapasztalat, amit előzőleg tanárként, kutatóként, diplomataként és végül vállalkozóként szereztem, és melyben sokáig magam sem láttam az összefüggéseket. Az ENSZ és EBESZ alkalmazottjaként, majd magánvállalatok alkalmazottjaként és tanácsadójaként sok olyan gyakorlatra lettem figyelmes, melykkel gyakorlatilag mindenki magát tartja vissza a sikeres munkától mind egyénileg, mind a csoportos erőfeszítések szintjén. Mivel hiszek abban, hogy az ember vagy a probléma, vagy a megoldás részévé vélik, elkezdtem ezen jelenségekkel szakszerűen foglalkozni.

Miért Kína? 

Jelenleg Ázsia  produkálja a világ gazdasági növekedésének háromnegyedét. Bár nem értek egyet azokkal, akik szerint Amerika, Európa és Ázsia gazdasági versengése bármilyen módon “eldőlne” a következő pár évtizedben, annyi bizonyos, hogy itt mindig történik valami. Szakemberként fantasztikus lehetőség olyan városban élni, ahol a világ félezer legnagyobb cégéből (az ún. Fortune 500) mindegyiknek van kirendeltsége. Magánemberként egy húszmilliós város lakójának lenni állandó kaland, Kínában, kínai nyelven élni és dolgozni pedig utolérhetetlen önfejlesztési lehetőség.